Prológus

"A tapasztalat nehéz tanár, mivel először jön a teszt, és csak utána a lecke."

19 évesen takarítónőnek lenni nem éppen egy leányálom. De szükség idején az ember mindenre képes egy kis pénz reményében. A szüleim segítségére már rég nem számíthatok, hisz még 4 éves sem voltam mikor meghaltak. Miután a nevelő szüleim úgy döntöttek, hogy más kontinensen folytatják tovább az életüket, nekem pedig eszem ágában sem volt velük tartani, így munkát ajánlottak a nevelőanyám testvérénél, Maggie-nél. Amire jó kislány módjára rá is bólintottam. Csak párszor találkoztam Maggie-vel, akkor is még kicsi voltam. Nem sokra emlékszem róla, a név hallatán csak egy mosolyt tudok felidézni magamban, ami enyhe nyugalomérzettel töltött meg. Leginkább egy kalandnak fogom fel ezt az egészet, és vigyorogva állok majd hozzá a dolgokhoz. Ami kissé aggaszt az a háromemeletes luxus villa kipucolásán kívül, újdonsült nénikém fia, Harry. Nem sokkal idősebb nálam, állítólag kisebb korunkban -azon néhány alkalommal mikor meglátogattak minket- együtt játszottunk, és ami elég émelyítően hangzik, hogy együtt is fürödtünk. Bár valószínűleg fölöslegesen izgatom magam ezzel, hiszen az több mint 10 éve volt.

A busz lefékez a megállóban, felállok és az ajtó felé veszem az irányt. Lesétálok a lépcsőn és beszívom –a végre friss- levegőt. Zsúfolt busz, izzadt és túlsúlyos emberek egyenlő oxigénhiány fellépése. Vidáman dúdolgatva indulok meg a hamarosan otthonomnak és egyben munkahelyemnek is nevezett óriási épület felé. A bejárat előtt nagyot sóhajtok, a kezem a kilincsre helyezem, majd benyitok. A ház belülről még nagyobb, ha ez egyáltalán lehetséges. A küszöböt átlépve tátott szájjal nézek végig minden apró kis részletet magam körül. A bejárattól egy vékony kis folyosó vezet a napliba, ami talán mondanom sem kell, de hatalmas. Jobbról egyből a konyhát vélem felfedezni ahová egy hosszú, széles boltív vezet a falban.  Balról pedig egy kanyargó lépcsősor vezet felfelé. Ajtónyitódást hallok magam mellől, majd Maggie mosolygós, kissé ráncos arcát pillantom meg.

-Alina?-kérdezi tetőtől talpig végignézve rajtam.-Úristen, de megnőttél picilány!-jön közelebb hozzám, kezeit szélesen széttárva. Nevetve leteszem a kézipoggyászom és szorosan megölelem. Pont olyan, mint ahogy az emlékfoszlányaimban, lelki szemeim előtt elképzeltem.-Mikor utoljára láttalak még babázó, apró lányka voltál ártatlan tekintettel a rózsaszín ruhácskádban. És lám most kész felnőtt vagy!-ölel meg újra, szeme sarkában könnycsepp gyűlik, amit mosolyogva, gyorsan le is töröl.-Gyere megmutatom a szobádat.-int a kígyózó lépcsőfokok felé, és már lépked is föl rajtuk. Megragadom a táskám és szaporán haladok utána. Felérve a lépcsősor legtetejére, jobbra fordul, majd néhány lépés után megtorpan és benyit egy fehér ajtón.-Hát, ez lenne az.-fordul felém. Egyszerű, tágas mégis pont az én stílusom. Középen egy nagy, kétszemélyes, baldachinos ágy, a sarokban egy sima barna szekrény, halványkék falakkal társítva és egy másik ugyanolyan fehér ajtó, ami ha a sejtésem nem csal a fürdőszoba lesz. -Remélem, tetszik. Nem a legcicomásabb, de van külön fürdőszoba és gardrób.-és lám jól gondoltam.

-Ez tökéletes lesz Maggie néni. Köszönöm!-bólintok izgatottan.

-Néni? Ugyan már édesem hívj csak Magginek, ne szégyellősködj.-simítja meg az arcomat kedvesen, el nem tűnő, őszinte mosollyal.-Pakolj ki nyugodtan, de ha kész vagy gyere le, mert szeretnélek bemutatni a fiamnak, Harry-nek, gondolom, nem emlékszel rá, már rég nem találkoztatok.-indul kifelé, becsukva maga után az ajtót.

Felsóhajtok, majd az ágyra cipelem a bőröndömet. Kicipzárazom, kiveszem egy kupacnyi ruhát és a gardrób felé viszem. Kicsit bénázva fél kézzel kinyitom és gondosan bepakolom.

Miután végezek a nem túl nagy mennyiségű cuccom elpakolásával, lebattyogok a nappaliba, ahol már vártak rám.

-Na vége Aliana, bemutatom a fiamat, Harry-t. Harry, mint tudod ő Aliana, akiről meséltem neked. Mostantól nálunk fog lakni.-pillant felváltva rám és a fiára. Harry széles vigyorral az arcán végigmér, amitől érezem, hogy kezdek kipirosodni.

-Nagyon örülök!-biccentek egy aprót felé.

-Szint úgy.-viszonozza a gesztusomat.

-Nos, akkor Aliana, ma még én főztem, de holnaptól ez már a te feladatod lesz. Harry majd ellát néhány teendővel, én mindennap 9-ig dolgozom, így sokat lesztek kettesben, remélem nem baj.-teszi ki az asztalra a gőzölgő pirítósokat.

-Rendben.-bólintok rá, majd lehuppanok Harry melletti székre. A vacsora csendben telt, nem is igen volt sem mondanivalónk, sem pedig közös témánk. Mikor mindenki végzett, elsőként pattantam fel a helyemről, összeszedtem a tányérokat és a mosogatóhoz lépdeltem velük.

-Na, én megyek és lefekszem, gyerekek, vége a szabinak, holnap jöhet újra a sok papírmunka.-áll fel Maggie is, még jó éjszakát kíván és felmegy az emeletre.

Végül Harry is feltápászkodik, de nem a szobájába, hanem mögém sétál.

-Figyelj, picilány akkor most lefektetjük a szabályokat. Minden reggel 8-kor ébredek, addigra kész legyen a reggeli és egy pohár tiszta kávé, tej nélkül. A harmadikra még csak eszedbe se jusson felmenni, az az én területem. Ha mindig pontosan azt csinálod, amit mondok, békében megélhetünk egymás mellett. De, ha netán mégsem….annak csúnya vége lehet.-súgja a fülembe mély, rekedtes hangon, amitől akaratlanul kiráz a hideg. Megpróbálja átkarolni a derekamat, mire megragadom a kezeit és szembe fordulva maga előtt összeszorítom őket.

-És most jöhetnek az én szabályaim. Három dolgot nem szeretek. Ha zsarolni próbálnak, ha megvesztegetnek, és ha akaratom ellenére tapiznak. Ebből te máris megszegtél kettőt.-vigyorodok rá diadalmasan. De korai volt az örömöm, ugyanis most ő ragad meg, visszafordít a mosogató felé, és az egyik kezemet erősen a lapockáimhoz szorítja. Fájdalmasan felszisszenek, a nyakamon érzem meleg szuszogását.

-Itt én dirigálok picilány, nem pedig fordítva. Ezt most még elnézem neked, mert csak az első napod, de később már nem leszek ilyen kíméletes.-dörmögi nyugodt, kimért hangon.-Vad vagy, akárcsak egy betöretlen musztáng. Ez tetszik, és furcsamód felizgat. Mint mondtam, ha azt csinálok, amit mondok, jól meg leszünk mi ketten.-söpör ki egy szemembe lógó tincset a felszabadított kezével, és puszit akar adni az arcomra, de kihasználva az alkalmat kiszabadítom magam a szorításából és sikításra nyitom a szám. De sajnos Harry gyorsabb nálam és hátulról elkap, ezért csak egy halkabb nyögés féle kerekedik belőle. Hiába próbálom minden erőmmel kiszabadítani magam, nem megy. Túl erős.

-És a legfontosabb szabály: egy szót se szólhatsz az anyámnak, különben nem csak munkanélküli leszel, de nyomorék is.-fenyeget most már dühösen.-Megértetted?-ráz meg visszafogott ordítással. Halvány bólintok, majd elengedem a kezét, amit eddig le akartam hámozni a számról. Lassan elenged, maga felé fordít és a derekamnál fogva közel ránt magához.-Az a szerencséd, hogy dögös vagy és iszonyatosan kívánatos.-kaján vigyor jelenik meg az arcán, mire teljes erőbedobással, a mellkasánál fogva ellököm magamtól, és amilyen gyorsan csak tudok, felrohanok a szobámba és kulcsra zárom az ajtót. A fülem szorosan az ajtóra tapasztom, lépteket hallok közeledni.

-Nem maradhatsz örökre odabent…és ne feledd, reggel nyolc. Bundás kenyeret kérek, némi fokhagymával, szívecském.-a hangján érződik, hogy szélesen bazsalyog.-Ó, és..-szólal meg ismét, mintha csak elfelejtett volna valamit.-Aludj jól, picilány. Tudod, minden szobához van kulcsom a házban.-kuncog fel gúnyosan.

Miután hallom távolodni, meggyötörten rogyok le a földre. Hogyis gondolhattam, hogy nem lesz baj? Hogy minden rendben lesz? Megtanulhattam volna már: velem sosincs minden rendben. Mindig küzdenem kell magamért. Ráadásul minden egyes nap, reggeltől estig. Szépen indul ez a munkám is.