1. fejezet-Három nap

"A kemény sors legelőször is a szívet keményíti meg."

A nap lágy sugarai óvatosan hatolnak át az ablakomon, jóleső táncokat járva az arcomon, miközben apró kismadarak halk trilláikkal töltik meg a kinti, tavaszi levegőt. Mocorogni kezdek, minek hatására egy szorosan ölelő kart vélek felfedezni magamon. Oldalra pillantok, Harry nyitott szájjal, nagyokat szuszogva fekszik mellettem egy szál alsógatyában, meztelen felsőtesttel. Felváltva fut át rajtam a harag, félelem és szemérmesség keveréke. Gyors mozdulattal ledobom magamról férfias kezét, nem törődve azzal, hogy felébredhet. Széles mosoly jelenik meg az arcán, szeme azonban csukva marad.

-Neked is jó reggelt, picilány.-motyogja szórakozottan.

-Ezt mégis, hogy képzelted? Teljesen meg vagy húzatva?-mordulok rá idegesen, mire rám emeli a tekintetét.

-Szokj hozzá édesem, elég sokat fogunk együtt aludni.-vigyorog kajánul, majd alsó ajkába harapva néz végig pizsamás testemen. A vér a fejembe szökik, de nem csak a zavartól.

-Ha az életem múlna, rajta se töltenék el veled egyetlen átkozott éjszakát sem.-sziszegem a fogaim között. Dühösen trappolok a szekrényemhez, kiveszem az első kezem ügyébe akadó ruhadarabokat és a fehérneműmet, ugyanis melltartó nélkül szoktam aludni, ahogy a legtöbb ilyen korú lány. De valószínűleg a legtöbbjük nem arra ébred, hogy az egy napja ismert „nénikéjük” fia ölelgeti.

-Ó dehogynem.-rázza a fejét nevetve, óriási önuralomra kell hozzá, hogy ne képeljem fel, de végül sikerül megállnom, és az ajtó felé mutatnom.

-Szeretnék felöltözni, úgyhogy a lehető legnyomatékosabban megkérnélek rá, hogy menj ki a szobámból.-sóhajtom nyugodt, kimért hangon. Jóízűen felröhög, majd feláll az ágyról és mögém sétál pont, mint tegnap a konyhában. Megsimítja az oldalamat, amibe teljes lényemmel beleremegek.

-Ugyan, ugyan picilány ne siess annyira. Szépen felöltözöl itt, előttem utána lemegyünk, megreggelizünk és le is vetkőzhetsz. Vagy én vetkőztesselek le?-súgja ajkait a fülemhez érintve. Szaggatottan veszem a levegőt, mikor lentebb csúszik a nyakamhoz és gyengéd csókot lehel rá. Félre tolja a pizsamámat, láthatóvá téve ezzel a vállamat. Alig érezhetően végig simít rajta, mire elkapom kezét és erősen megcsavarom száznyolcvan fokos fordulatot téve ezzel magam körül.

-Ne érj hozzám!-dünnyögöm, minden egyes tettétől undorodva. Védekezően felemeli a kezét, jelezve, hogy abbahagyja. Elengedem és ellépek tőle.

-Ne hidd, hogy ennyivel megúszod, picilány. Három napot kapsz, hogy belenyugodj, utána nem leszek ilyen kíméletes. És azt ajánlom, ha oda kerül a sor, ne dühíts fel, különben nagyon megbánod.-fenyeget csöppet sem kedvesen, majd direkt engem súrolva hagyja el a szobát, becsukva maga mögött az ajtót. Megkönnyebbülten vágom le magam az ágyra, bolond, ha azt hiszi, ilyen könnyen feladom. Még hogy három nap….sose leszek az övé, mindegy mennyire próbálkozik. Felkapkodom magamra a ruháimat, átszaladok a fürdőbe, fogat mosok és megfésülködöm, fekete fürtjeimet egy gumival összefogom és lemegyek a konyhába. Nem fog megfélemlíteni. Határozott mozdulatokkal töröm fel a tojásokat a bundás kenyérhez, mert a munkámat ettől függetlenül rendesen el kell végeznem, hisz Maggie ezért fizet, és őt nem akarom megbántani vagy cserbenhagyni. Önzetlenül segít nekem, én pedig nem leszek hálátlan.

Mihelyt végzek a reggeli készítéssel -pontban nyolckor- Harry baktat le a lépcsőn, és egyből le is huppan az asztalhoz. A kávé lefő, ezért azt is kitöltöm egy csészébe és elé teszem. Aprót bólint, és jóízűen falni kezd. Halványan elmosolyodom, legalább szereti a főztöm. Ez már haladásnak számít.

-Te nem eszel?-szólal meg hirtelen, kizökkentve ezzel a gondolataimból. Megrázom a fejem, remélve, hogy ennyivel le is tudtok a dolgot. Így is lett. Nem kérdez többet. Miután végez, alig észrevehetően biccent és már el is tűnik a szemem elől. Komótosan elmosogatok, majd miután én is iszok egy kávét -vagy inkább csak tejet- nekiállok a takarításnak.

Kiporszívózok, feltörlök, portalanítok, ebédet főzök, ablakokat pucolok és kigyomlálom a kertet. Épp ezutóbbit készítgetem, kesztyű, kötény és egy szalmakalap társaságban -nem bírtam ki, hogy ne vegyem fel- a kisvirágok gyönyörűen nyiladoznak a tavasz első napjain, így azokban lelve minden örömömet szedegetem az odakontárkodó egyéb növényeket, mikor Harry lép ki az udvarra. Megpillantva engem, ahogy meggörnyedve egy helyes kis ibolyát dicsérgetek, mosoly görbül a szája sarkába. Mellém sétál, de én ügyet sem vetve rá igazgatom tovább a törékeny kis virágszál földjét. Nagyon tetszik a színe. Fehér, néhol kisebb-nagyobb különböző színű foltokkal, még sosem láttam ilyet ezelőtt. Biztosan nagyon különleges.

-Mikor végzel?-hallom Harry türelmetlen hangját. Most én mosolyodok el és hanyagul megvonom a vállam.

-Sok virág van itt. Akár az egész napom rámehet.-térek át egy másik növény ápolásához. Hitetlenül felröhögött, majd egy hirtelen mozdulattal könyörtelenül eltaposta az ártatlan kis virágomat.-Ne!-sikítom hangosan, de már késő. Erősen beledörzsöli a földbe, a remény legkisebb szikráját is eloltva bennem, hogy talán még megmenthető. Felemeli méretes lábát, kuncogva szemléi meg művét: semmi nem maradt a gyönyörű, gondosan elültetett növényből. Könnyek gyűlnek a szemem sarkába, szipogva pillantok föl Harry gúnyos arcára.

-Látod mi lesz, ha nem fogadsz szót?-guggol le elém. A fejét kissé oldalra dönti, megfogja az állam és lassan fölemeli, időközben lesütött tekintetem. Hüvelykujjával letörli egyetlen kósza könnycseppem.-Erősnek mutatod magad, de még egy nyamvadt kis virág után is képes vagy sírni.-néz mélyen a szemembe. Semmit nem tudok leolvasni róla. Rideg és érzelemmentes.

-A sírás nem a gyengeség jele. Aki nem képes sírni, nem képes szeretni és érezni sem. Nem vagy bátrabb, ha elrejted a könnyeidet. Csak sebezhetőbb.-motyogom csöndesen, végül felállok és bemegyek a házba. Ledobom a kalapot és a kesztyűt, leszaggatom magamról a saras kötényt, majd a konyhába veszem az irányt.

-Mit lesz a vacsora?-csapódik be a kertbe vezető ajtó. Nem válaszolok, inkább előkészítem az alapanyagokat a spagettihez. Csak egy baj van. Nincs tészta. Anélkül elég nehéz lesz spagettit főzni. Némi habozás után, úgy döntök, hogy vásárolni megyek. Legalább egy kicsit elszabadulok innen és egyedül lehetek. A bejárathoz ballagok, felhúzom a cipőm és már indulnék is kifele, de Harry megállít.

-Hova-hova?-méreget gyanakvóan.

-A boltba. Nincs itthon tészta és spagetti lenne a kaja. Add össze.-indulok meg újra, mire jön utánam és kulcsra zárja az ajtót.-Te mit csinálsz?-kérdezem ingerülten. Most mit akar? Kísérgetni?

-Megyek veled.-rántja meg a vállát, elteszi a kulcsot és halad előre.

-Egyedül is eltalálok a boltig.-rázom a fejem értetlenül. Először vele ébredek, három napot ad, hogy megemésszem, hogy konkrétan az övé vagyok és őt kell kielégítenem, majd eltiporja az önbecsülésemet, most pedig el akar kísérni a boltba? Ez egyszerre abszurd, dühítő és kiborító.

-Akkor menj egyedül!-csattanok fel és kissé hisztérikusan megfordulok.

-Nálam van a kulcs!-emlékeztet a néhány perccel ezelőtti jelentben, miszerint bezárta az ajtót és semmi esélyem nincs visszamenni. Megtorpanok, idegességemben a vállamra omló hajamat kezdem csavargatni, olyan erővel, hogy egy-két szál az ujjamon maradt. Sóhajtozva ismét megfordulok és követni kezdem.

-És mégis hova megyünk?-hozom fel, csakúgy mellékesen.

-A boltba?-kérdez vissza gúnyosan.

-Addig én is értem, de milyen messze van?-fogalmazom át a dolgot, hogy még ő is megértse.

-Kábé tíz perc gyalog.-kacsint hátra. Egyszerűen nem értem a hangulatváltozásait.-Gyere ide.-int a fejével maga mellé. Felvont szemöldökkel veszem gyorsabbra a tempót és érem be. Könnyed lendítéssel átkarolja a vállamat és közelebb von magához.

-Engedj el!-visítom enyhén őrülten.

-Nyugi, nem eszlek meg.-röhög fel, de még véletlenül sem veszi el a kezét.-Most még.-teszi hozzá halkabban.

Az út többi része csendesen telik. Harry engem karolva, mosolyogva megy, én pedig zavartan kullogok mellette, félpercenként próbálkozva kiszabadulni, sajnos nem túl sok sikerrel. Ahogy mondta bő tíz perc múlva már egy szupermarket előtt állunk. Még jó, hogy én egy kis sarki diszkontra gondoltam. A bejáratnál végre leveszi rólam a kezét és egymás után lépünk be az igencsak nagy üzletbe. Ügyetlenül nézek körbe, azt se tudom, merre induljak. Harry megragad és óvatosan, de maga után vonszol. Egyenesen egy tésztákkal, szószokkal és különböző ételalapokkal teli sorba. Biccent, hogy válasszak ezért közelebb lépek. Akad választék bőven. De biztos vagyok benne, hogy a „spagetti tészta” feliratos lesz a nyerő. Szólok Harry-nek, hogy megvagyok és indulhatunk, így máris a kasszához mentünk. Miután kifizetem, már caplatunk is haza. Egyetlen szót sem szólunk egymáshoz, ami megnyugtat, de valahogy mégis idegesít. Ahogy kinyitja, az ajtót már veszem is le a cipőmet és baktatok a konyhába nekilátni az ebédnek. Harry is ugyanígy tesz és az ajtófélfának dőlve engem vizslat. Tekintete már-már lyukat éget a hátamba, nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.

-Mit nézel?-érdeklődöm, talán egy kicsit bunkóbban a kelleténél.

-Téged.-feleli egyszerűen. Hát, jó. Akkor nézzen csak.

Körülbelül egy óra múlva készülök el a vacsorával, aminek menetét szakadatlanul végignézte. Nem mozdult az ajtóból, nem jött közelebb, nem ment fel, csak állt és tovább bámult. Előveszek két tányért és gondosan megterítek. Kiszedem a spagettit, majd mindketten leülünk.

-Jól néz ki.-bólint elismerően az ételt szaglászva. Ezt látva akaratlanul is felnevetek, amit egy mosollyal nyugtáz.-Hogy tudsz ilyen jól főzni?-kérdezi, mikor már a második tányérral eszik.

-A nevelőanyám tanított.-vonom meg a vállam a pultot támasztva. Mikor végre teljesen jóllakik, elmosogatok és fáradtan battyogok föl a szobámba.

-Ne feledd picilány, három nap.-jön el mellettem, vadul mosolyogva. Rá se hederítve zárom magamra az ajtót, majd a hálóruhámmal együtt megyek el fürdeni. Sokáig csak folyatom magamra a forró vizet, ami jólesően járja át a bőrömet, lemosva minden gondot és problémát. Majd a vaníliás tusfürdőmet is leöblítve lépek ki a kabinból, de szinte visszaugrok. Harry ott áll és alsó ajkát harapva legelteti rajtam a szemét. Rákvörös fejjel nyúlnék a törülközőm után, viszont az eltűnt.

-Ezt keresed?-emelgeti az imént említett darabot.

-Add ide!-mordulok rá indulatosan.

-Ó dehogyis adom. Szállj ki és öltözz fel. Előttem.-biccent kajánul vigyorogva.

-Arról ne is álmodj.-kapaszkodok szorosan a kabin tolós ajtajába, ami ide-oda imbolyog.

-Én ráérek.-tesz egy lépést előre.-De lehet, hogy megunom és csatlakozom hozzád. Választhatsz.-tárja szét a karját ártatlanul. Gyűlölöm, ha megzsarolnak, de ezúttal sarokba szorított. Idegesen hezitálok, közben a nyitott ablakon beszűrődő levegőtől végigfut rajtam a hideg, az egész testem libabőrös lesz.-Megmelegítselek?-jön még közelebb és az öve után nyúl.

-Ne!-vágom rá egyből.-Rendben, előtted öltözöm fel csak add ide a törülközőmet.-egyezem bele szomorúan, mire elégedetten bólint és átnyújtja, már a kezemben van, de kirántja és az leesik a jéghideg padlókőre. Dühösen pillantok rá, de nem veszi föl, csak int, hogy haladjak. Nagyot sóhajtva nyúlok le érte és szorosan magamra tekerem.

-Ide gyere!-mutat maga elé.-És velem szemben öltözz!-nyalja meg a felső ajkát. Megfogom a pizsamám és lassan odacsoszogok. A könnyeimet visszafojtva húzom magamra a bugyimat, annyit megenged, hogy azt még a törülközővel magamon tegyem. Majd a széléhez nyúlok és ledobom magamról, de gyorsan a felsőtestemre kapom a kezem.-A-a.-nyúl utána.-Ne takard el.-rázza meg a fejét.

-Kérlek..-nézek rá bágyadtan, de hiába. Nem lágyul meg, csak elrántja a karomat, így eltárulnak a melleim. Zavartan állok előtte, miközben ő folyamatosan stíröl. Gyorsan magamra kapom a pizsamám mindkét részét és feldúltan trappolok ki.

-Gyönyörű vagy. Nincs mit szégyelned.-súgja hozzám simulva.

-Gyűlöllek.-motyogom alig halhatóan.

-Dehogyis gyűlölsz, csak félsz. Úgyis az enyém leszel, tudod…

-Három nap.-fejezem be helyette és ellépek tőle.

-Nem kell olyan sokáig várni.-simítja meg a hátamat és végig a derekamat.

-Ne érj hozzám!-kiáltok rá mérhetetlen haraggal a hangomban. Keserűen felnevetett, és erősen magragadott.

-Most még nem teszem meg ne aggódj, visszafogom magam. De ha így folytatod kíméletlen leszek.-lök le az ágyra idegesen.-Elmegyek fürdeni, mire visszajövök, embereld meg magad, mert ma is együtt alszunk.-szögezi le, majd elviharzik. Meggyötörten meredek utána, és fáradtan bújok be az ágyamba. Lélegzetvisszafojtva várom, hogy visszajöjjön, apró könnycseppek áztatták az arcomat, még soha nem látott engem senki meztelenül. Sose volt barátom és soha nem is vágytam rá. Erre most itt van Harry és engem akar. Pont engem. Ekkor csukódik az ajtó. Direkt sietett, hogy minél tovább kínozhasson. Hurrá. Befekszik mellém, és szorosan átölel. Megkeresi a kezemet és ujjait az enyémre kulcsolja.

-Jó éjszakát.-súgja, majd belepuszil a hajamba.

-Jó éjt.-hebegem.