2. fejezet-Gyermekded

"Egy gyermeki mosoly, még a legkeményebb szívet is képes meglágyítani."

Apró puszikra ébredek. Összeszorítom a szememet, tudom, hogy Harry az, minden érintésétől egyre jobban undorodom saját magamtól. Ajkai felváltva simítanak végig a vállamon, a nyakamon és az arcomon. Mocorogni kezdek, hátha

abbahagyja, de ahogy a hátamra fordulok, elérhetővé válik számára a szám és a másik orcám is. Habozás nélkül pattanok fel mellőle, dühös pillantásokat lövellve amin, mint eddig is csak mosolyog.

-Míg aludtál nem bántad. Sőt, élvezted. -vigyorog szórakozottan, láthatóan élvezve a helyzetet. Zavartan tördelem az ujjaimat, fogalmam sincs mit csinált, míg az ágyban voltam. Megrázom a fejem, próbálok nem gondolni rá és elhessegetni a rémképeket. Feláll és a szokásos módon elém sétál.  Egyik kezével megfogja az államat, a másikkal szorosan átkarol. Fejemet maga felé fordítja, így akaratlanul is a szemeibe kell néznem. Zöld íriszei csillognak a vágytól, amit irántam táplál, ajkai beleremegnek az enyém közelségébe. Érzéketlen arccal meredek rá, vele ellentétben én csak mély szánalommal és megvetéssel tudok felé fordulni. Nagyokat pislog, erősen kérlelő tekintetét minden nehézség nélkül állom. Kedves közeledései átmennek ingerültbe, izmai megfeszülnek körülöttem. Szemernyi félelem sincs bennem, csak a büszkeségemre koncentrálok.

-Egy kicsit sem vonzódsz hozzám? -kérdezi sejtelmes hangon. Legszívesebben a röhögve a képébe vágnám, hogy egy fikarcnyit sem, de inkább elfojtom ezt a fajta stílusomat és higgadtan válaszolok.

-Nem.-felelem egyszerűen, tudom, hogy a nyugodtságommal még jobban az őrületbe kergetem, és ez diadalmas érzéssel tölt el.

-Azt nem hiszem. -dörmögi még mindig dühösen. -Majd meglátjuk, ezután mit mondasz. -bazsalyog kéjesen, majd egy gyors és határozott mozdulattal a mellkasára ránt és szenvedélyesen tapasztja ajkait az enyémre. Jóleső sóhaj hagyja el a száját, annak ellenére, hogy nem hogy nem viszonzom, teljes erőmből próbálom elszakítani magam tőle. Fájdalmasan aprót felnyögök, távolról sem az élvezettől, inkább a csalódottságtól. Nem így akartam megkapni az első csókomat.  Ezt tévesen bátorításnak veszi és nyelvével is beveti magát. Hevesen igyekszik áttörni a számba, amit minden módon akadályozok. Kézfejével lejjebb hatol, erősen belemarkol a fenekembe, mire kénytelen vagyok felsikkantani, ő pedig ez kihasználva bejutást nyer ajkaim közé.  Már nem ellenkezem, mozdulatlanul tűröm egyre forróbb csókját. Gonosz játékot űzve, hol lelassít, és úgy tesz, mintha elszakadna tőlem, erre én ellazítom magam és várom, hogy megtegye, de újra begyorsít, a győztesek mosolyával gazdagabban, miszerint gyakorlatilag visszacsókolok. Váratlanul alsóajkamra harap, elérve ezzel, hogy szemébe nézzek, ami furcsamód gyermekded örömet sugároz. Végül nagyon nem akaródzva, de egyoldalú csókcsatánk végét veszi, elengedve engem göndör fürtjeibe túrva felnevet. A fejét ingatva figyeli a reakciómat, de én nem csinálok semmit. Csak állok, mint akinek földbegyökerezett a lába és a padlót bámulom. Egyetlen hangot sem tudok kipréselni magamból, pedig szívesen kiordítanám magamból a felgyülemlett érzéseket.

-Azt ne mond, hogy nem élvezted! -hajol le hozzám, mire megfordulok, előveszem a szükséges ruháimat, amiket felveszek és bezárkózom a fürdőbe. Összegyűlt könnyeimet durván letörlöm, majd felöltözöm, kifésülöm kócos tincseimet és lefonom a vállamon. Arcot és fogat mosok, végül kisántikálok az ajtón és megkönnyebbülten sóhajtozva könyvelem el, hogy Harry nincs a szobában. Lesandítok a lépcsőn, a leggyorsabban elkészülő reggelin törve a fejem. Egy pillanatig sem szeretnék a pár perccel ezelőttiekre gondolni, mintha meg sem történt volna. Semleges maradok. Pirítós mellett döntök, előveszem a pirítót, rutinosan vágok bele két szelet kenyeret, majd bedugom, leülök egy székre és várom, míg elkészül.

-Mikészül itt, picilány? -jön le Harry is vadul mosolyogva, a levegőbe szaglászva, hátha kitalálja mit is „főzök” éppen. Ezt az oldalát talán még meg is tudnám kedvelni. Barátilag.

-Pirítós. -bökök a pult felé. Bólint, cuppanós puszit nyom az arcomra és lehuppan a mellettem lévő helyre. Szaggatottan fújom ki a levegőt, idegesen pillantok felé.

-Mi a baj? -vonja fel a szemöldökét kérdőn.

-Mi a baj? Szerinted mi a baj? Nem elég, hogy akaratom ellenére megcsókoltál, most úgy viselkedsz, mintha borzasztóan szerelmesek lennénk! Nem vagyok az idétlen kis barátnőd, akit kedved szerint pórázon rángathatsz! -csattanok fel idegesen. Beletúrok a hajamba, elfelejtve, hogy befontam, így néhány kósza szál máris szerteágaz. Halál nyugodtan figyeli dühkitörésemet, valószínűleg számított hasonlóra.

-Az első csókod volt? -teszi fel a kérdést higgadtan. Már épp valami frappáns válaszra készülök, mire a kész kenyér egy kattanással felvágódik a pirítóból és étvágygerjesztő illatokkal tölti meg a konyhát, ami két üres gyomorra igencsak csábítóan hat. Elharapva a mondanivalómat, halványat biccentek, előkapok két tányért és réteszem a két megpirult kenyeret. Keresek egy fej fokhagymát, megpucolom, és egy-egy gerezdet biggyesztek a kenyér mellé. Leteszem az ételt Harry elé és komótosan enni kezdem a sajátomat. Nem szólok egy szót sem, így ő töri meg az elég kínos csendet.

-Ma átjön néhány haverom, csinos legyél, nem akarom, hogy ilyen rongyos ruhában lássanak. -motyogja teli szájjal. -Ha csöngetnek, kinyitod és semmi több, világos? -morogja csöppet sem kedvesen.  Megadóan bólintok, feltápászkodom és elmosogatok. Felbicegek a lépcsőn, be a szobámba és a szekrényem elé állok. Az ujjaimat morzsolgatva nézek végig a cuccaimon, sosem volt sok pénzem,

csak néha-néha veszegettem magamnak egy-két felsőt vagy nadrágot, de akkor is leginkább a kényelemre mentem, sem minthogy a divatra. A nagy része hosszú és bő, kétlem, hogy ez megfelelne Harry és a barátai ízlésének. Viszont van egy hosszított kötött, fekete-fehér pulcsim, az egész jól áll. Belebújok az említett darabba és felhúzok hozzá egy fekete, passzos, de ennek ellenére nagyon is kényelmes nadrágot. Elégedetten nézek a tükörbe, de a biztonság kedvéért kihúzom a szemem és viszek fel egy vékony réteg szempillaspirált. Az ebédfőzéshez még korán van, nem tudom, mikor jönnek a vendégeink, ezért inkább lemegyek a nappaliba és bekapcsolom a tévét. Harry fejét látom megjelenni a lépcsőfordulóból, közben unottan lapozgatok a csatornák között. Leballag és lehuppan mellém.

-Na látod, erről beszéltem. Jól nézel ki. -húz óvatos mosoly a szája sarkában, szemeit rajtam legeltetve. Közelebb húzódik hozzám, alig érezhető csókokkal lepi el az arcomat, kezét a combomon pihenteti. Már épp fordulnék el tőle, mikor megszólal a csengő. Szitkozódva hagyja, hogy felálljak a kanapéról, hogy üdvözölhessem az érkezőket. Kissé feszengve nyitom ki az ajtót és mosolyodok az ajtóban álló négy emberre.

-Sziasztok! Gyertek be Harry odabent vár. -lépek félre az ajtóból, hogy mind bejöhessenek. Vigyorogva néznek végig rajtam mindannyian, felakasztják az egyforma bőrdzsekijüket és otthonosan mozogva indulnak el a házban. Harry egy komoly, tiszteletteljes biccentéssel köszönti őket, amit mind viszonoznak. Furcsállom a gesztusaikat, de inkább nem említem meg.

-Hemmo? -néz végig a csapaton. A név hallatán görcsbe rándul a gyomrom. Az nem lehet Ő. Nem biztos nem Ő az. Hisz az lehetetlen.

-Nem tudott jönni. -felel az egyik, haloványan felém sandítva, mire Harry bólint.

-Aliana, mi most felmegyünk, te addig maradj itt és mire visszajövünk, legyen kész az ebéd. -adja ki a feladatomat, majd csapatostul felsétálnak. Idegesen morzsolgatom a hajamat, beletúrva húzogatom jobbra-balra. Hemmo. Milyen rég nem hallottam ezt a nevet. De nem ez nem lehetséges, az én Hemmom meghalt. És nem jön vissza. Biztos csak egy srác ugyanolyan becenévvel. Igen, csak ennyi.

Rendben inkább koncentráljunk a kajára. Egy gyorsan összeüthető baconos tészta mellett döntök, minden előkészítek, majd felteszem forrni a vizet.

Mire az öt srác ismét megjelenik, a gőzölgő tészta már az asztalon díszeleg, csak arra várva, hogy mind befalják. Nem is tétováznak sokat, egyből neki is esnek, elismerő pillantásokkal jelzik, hogy ízlik. Apró bólintok, igyekszem elterelni a gondolataimat a tényről, miszerint Harry-nek van egy haverja, aki az én gyerekkori barátom becenevét viseli. Akaratlanul is felcsillant bennem a remény, dacára a sok évnek, ami azóta eltelt. Összefont karral támasztom a konyhapultot, alsó ajkamat már-már véresre harapdálva. Valószínűleg Harry-nek is feltűnt az idegességem, mert gyanakvó tekintettel méreget a tányérján lévő maradék ételből felnézve. Jólesően sóhajtozva dőlnek hátra a széken, teli gyomorral, láthatóan vidáman. Összeszedem a terítéket, gondosan elöblítem őket és a helyére pakolgatom. A négy srác elégedetten lépked az ajtó felé, majd miután Harry-vel susmorogn

ak valamin, amit én nem hallhattam, bőrdzsekijüket egyszerre felkapva hagyják el a házat. Harry visszajön, arcvonásaimat és ösztönös mozdulataimat figyeli. A régi emlékek ismét előtörnek, hatalmas, égető fájdalom járja a testem. A szívem kihagy pár ütemet, szemeimet szúrják a kitörni vágyó könnyek. Szaggatottan fújom ki a benntartott levegőt, nem értem magamat, minden annyira furcsa. Óvatos simítást érzek az oldalamon, de most a legkevésbé sem érdekel. Meleg levegő árad az arcomba, újra és újra, tudom, hogy Harry már csak néhány centire van tőlem és ki fogja használni hirtelen kiborulásom és kiszolgáltatottságom. Ekkor megszólal a csengő. Szitkozódva lép el tőlem, morogva, idegesen tép fel a bejáratot. A falhoz bújva figyelem a történéseket, meglepődve tapasztalom, hogy egy középkorú nő egy apró, törékeny kislánnyal az ölében áll az ajtóban.

-Jó napot, Mrs. Mallory! Segíthetek valamiben? -köszön illedelmesen mosolyogva.

-Szervusz Harry! Sürgős konferenciára hívtak a munkahelyemen Bristolba, és ha nem megyek, el azonnal kirúgnak. Viszont nincs kire hagynom Aylin-t. -simogatja gyengéden az édes kis csecsemő fejét. –Tudom, hogy édesanyád rengeteget dolgozik és akad jobb dolgod is, de a szerény fizetésem nélkül nem tudom eltartani őt, amíg a férjem távol van. -szipogja megkönnyezve. Látszik rajta, hogy bár így is nagyon kimerült, de borzasztóan félti a gyermekét és képes bármit megtenni érte. Gondolkodás nélkül odasétálok és széles, megértő mosolyt eresztek felé.

-Jó napot, én Aliana Caden vagyok, Maggie unokahúga. Nagyon szívesen vigyázunk, a kislányra ameddig csak kell. -nézek boldogan a szuszogó csöppségre, aki édes almából felébredve, nyöszörögve kapálózik falatnyi kis kezeivel. Édesanyja halványan elmosolyodik, gyengéd búcsúcsókot lehel a gyermeke fejére, és vigyázva adja át nekem. Harry teljesen tehetetlenül nézi végig a jelenet, szemmel láthatóan nem dobja föl az újdonsült látogatónk érkezése.

-Nagyon szépen köszönöm, elmondhatatlanul hálás vagyok nektek. Itt van néhány kis ruha, még csak négy hónapos ezért többnyire még csak rugdalózót használ. Van bébiétel, tejpor, pelenka előke, a kedvenc kis takarója, a cumija, a játékai és minden, amire szükségetek lehet. A babakocsit a kertben hagytam, egyikőtök át is jöhet érte. A gépem másfél óra múlva indul, és csak csütörtökön érek vissza. -nyújt át egy méretes táskát tele az említett holmikkal. Harry erőltetett mosollyal átveszi, majd int, hogy mennyjenek a kocsiért. –Mégegyszer nagyon köszönöm! -szól még vissza Mrs. Mallory, mire boldogan biccentek és visszamegyek a házba. Lágyan ringatom a nyögdécselő babát, amit egy aranyos dünnyögéssel jutalmaz. Csak most figyelek fel rövidke, pihés, de egyértelműen vörös hajára és sápadtka, halványan csillogó bőrére. A lehető legnagyobb megfontoltsággal és elővigyázattal tettem le az apróságot a kanapéra, szaporán lépkedtem az itt hagyott táska felé, sietve próbálom előkotorni Aylin cumiját és néhány játékát. Csapódik az ajtó és egy göndör, dühös fej mered egyenesen rám. Nem figyelek rá, tovább keresem a szükséges dolgokat.

-Ezt hogy képzelted?-ordítja a haragtól megremegve, kíméletlenül megragadja a hajamat és felhúz magához, amit egy fájdalmas visítással díjazok.-Kérdeztem valami!-morogja még hangosabban. A másik szobában lévő gyermek keserves sírásba kezd, amitől csak még idegesebb lesz. –Hogy képzelted? Az hiszed pesztrálni, fogok egy ilyen hülye kölyköt? Hát nagyon tévedsz!-kiabálja a képembe köpve.

-Kérlek ne bántsd!-suttogom halkan, ahogy pár könnycsepp legördül az arcomon. –Üss engem, de ne bántsd a kicsit!-remegem zokogva. Nagyokat morogva, dob vissza a földre, és indul meg befelé. Ijedten eszmélek föl és eredek utána. A kanapé előtt áll és a még mindig síró kislányt kémleli. Rettegve futok oda és lihegve kapom föl a csöppséget. Gyengéden cirógatva nyugtatgatom, és védelmezően átölelem.

-Ugyan már! Nem fogom bántani!-mimikái megenyhültek, szánakozóan nézett, biztosan meggyötört fejemre. Mintha csak várt volna valamire felvonta a szemöldökét, mire félve hátráltam. –Add már ide!-mordul rám egyre közeledve.

-Mit akarsz vele?-hebegem előre félve a válaszától.

-Megeszem!-vágja rá gúnyosan. Most komolyan viccelődik? –Add ide és megtudod.-teszi hozzá komolyabban. Elém lép és a picihez nyúl. Vonakodva adom oda őt neki, figyelem a reakciót, ahogy ügyetlenül, idegenkedve méregeti.

-Tartsd a fejét!-figyelmeztetem halkan, a kezét gyengéden a kicsi, puha buksija alá csúsztatja. Megnyugodva nézem, ahogy alig észrevehető, szinte láthatatlan mosoly húzódik a szája sarkába. Őszintén meglepett. Felé hajol, a kislány kinyitja hatalmas barna szemeit, kicsiny kezeit magasba emeli és megfogja Harry arcát. Első látásra megkedvelte, ez egyértelmű.

-Oké, mostmár elég.-feleszmélve nyújtja vissza Aylin-t és azonnal visszatér az eddigi énje. –Vigyázz rá, amíg az anyja érte nem jön, intézd úgy, hogy a lehető legkevesebbet lássam. Ne kerüljön többször a szemem elé.-szögezi le kimérten, majd felviharzik. Értetlenül meredek utána, nem értem a furcsa, időszakos hangulatváltozásait. Vigyázva ballagok fel a szobámba és kényelembe helyezem a kislányt. Puszit nyomok a homlokára, majd visszamegyek a holmijaiért az előszobába. Sikerül megtalálnom a cumiját, két kis plüsst és a kis takaróját. Indulnék vissza, de tekintetem az órára téved. Fél hat. Nem tudom, hogy mikor szokott enni, bár valószínűleg többnyire még anyatejet iszik. Így leteszem a cuccokat az asztalra, előveszem a tejport, amit sokkal hamarabb megtalálok, mert a táska legtetején hever. Felteszem melegedni a vizet, közben aggódóan pillantgatok a lépcsőre, meg kéne néznem a picit, nehogy baja essék. Mikor a víz kellően meleg lesz, beletöltöm egy cumisüvegbe, összekeverem a fehér porral, alaposan felrázom és többi cuccal együtt robogok felfelé. Egy nyugodt sóhajjal könyvelem el, hogy minden rendben van; Aylin elaludt. Mosolyogva szorosan betakargatom és lefekszem mellé. Megsimítom bársonyos kis karját, elmélyülve hallgatom alig észlelhető szuszogását, ahogy törékeny kis mellkasa fel-le mozog. Melegséget érzek a nyakamon, oldalra kapom a fejem, Harry az ujját a szája elém teszi jelezve, hogy ne ébresszem fel az alvó gyereket. Kezét a derekamra vezeti, ajkai végighúzza a vállamon egyenesen az ajkamig. Eltolom az arcát, mire dühösen csillogó tekintettel mered rám.

-Ha nem engedsz, esküszöm, megverem.-sziszegi az államra, rémülten tolom el magamtól, biztos nem lenne képes bántani őt. Könyörgően pillantok, tüzes szemeibe, de csak gonoszul elvigyorodik. Megrázza a fejét, majd minden tettét egy csókkal pecsételi meg. Hevesen kezdi falni az ajakaimat, hosszú ujjaival a pólóm alá hatol, és cirógatni kezdi a hasamat. Ahogy fentebb csúszik, eléri a melltartómat, de elkapom a kezét és nem engedem tovább. Helyette viszonzom a csókját, amit készségesen el is fogad cserébe és visszatér a hasam és hátam simogatásához. Előbbi megelégedése eltűnik, tudom, hogy nem sokáig elégszik meg ennyivel. Szabad kezével megfogja az enyémet és saját pólója alá csúsztatja. Tiltakoznék, de nem enged a szorításból. Remegve nyitom ki a szemem és nézek a békésen szunyókáló Aylin felé, aki hál’ Istennek nem vett észre semmit. Sóhajtva simítom meg Harry széles hátát, mindkét kezemmel belekapaszkodok a nyakába és bejutást adok nyelvének az enyémhez. Elégedett mosollyal az arcán járja be a szám minden egyes pontját, hogy ne akarjon, többet a mellkasához vándorol a kezem és ott kezdem el kényeztetni. De még ez sem elég neki. Az övemhez nyúl, nem sokáig húzza az időt, könnyen kikapcsolja és lehúzza a cipzárt. Az eddig mozdulatlanul alvó csöpp gyermek, most mocorogni kezd, és eszeveszett sírásban tör ki.

-Ennek meg mi a baja?-ül fel morogva Harry, de kezét nem veszi le rólam.

-Éhes.-motyogom feszülten. Ingerülten felmordul és feláll az ágyról. Biccent, hogy intézzem, mire megkönnyebbülten csatolom vissza az övemet és a cipzáromat, amit Harry nem igazán néz jó szemmel. Csitítgatva emelem fel a még mindig zokogó apróságot, felveszem a tejesüveget, amire egyből rá is kap. –Egyél, kicsikém.-susogom rövid kis hajába túrva.

-Igyekezz.-bök felénk türelmetlenül.

-Szeretnéd te csinálni?-kérdezem félénken. Meglepetten mered rám, nem válaszol, csak leül mellénk. Nem mozdul, csak néz. Ahogy a kicsi az utolsó csepp tejet is megissza, elhúzom tőle az üveget, cuppogtat párat, apró kis ajkán fehér folt lett az üveg szájától. Rámosolyogtam, odaadtam neki a cumiját, fentebb csúsztam az ágyon és hátradőltem. Harry követte a példámat és mellém mászott. Nyakamhoz, hajolt és gyengéden szívni kezdte. –Legalább addig várj, míg elalszik.-sóhajtom kimerülten. –Ha már a három napot nem tartod be.-teszem hozzá halkabban.

-Nem mondtam, hogy nem tartom be.-hagyja abba minden tevékenységét. –Nem foglak meghúzni. De azt nem mondtam, hogy nem nyúlok hozzád. –mosolyog kéjesen, majd ajakai ismét rátalálnak a nyakamra. Aylin aprót nyög és kinyitja kicsiny barna szemeit.

-Gyönyörű szemei vannak.-suttogom leginkább magamnak, mire Harry is rápillant. –Kedvel téged.-fordulok felé, mire megvonja a vállát.

-Ki nem? -vigyorog önelégülten. –Azért kösz, kishaver, de nem vagy egyedül.-biccent Aylin-nek, mire ő elmosolyodik.

-Rádmosolygott!-virulok föl, apró puszit nyomva a kislány kézfejére.

-Hé, nem nekem járna az a puszi?-„háborodik” fel Harry játékosan. Felé fordulok, közel hajolok, mire becsukja a szemét és vár. Elvigyorodok, megfordítom a fejét és cuppanós puszit nyomok az arcára. –Hát én nem így gondoltam.-rázza a fejét nevetve.

-Nem értelek.-mondom csalódottan. –Hol ilyen vagy hol olyan. Az egyik pillanatban képes lennél megütni egy csecsemőt, a másikban pedig együtt nevetünk a mosolyán.

-Mondani egy dolog. Tenni egy másik.-suttogja már-már tátogva és kimegy a szobából. Furcsállva nézek utána. Ezt vajon mire értette?