Óriási bocsánatkéréssel tartozom, amiért ennyit késtem az új résszel. Borzasztóan sajnálom, de felvételi időszakban vagyok és rengeteget kell tanulnom a jobb jegyekért. Igyekszem sűrűbben jelentkezni és előre írni.
Ebben részben sok minden kiderül a múltból, a következőn, pedig szerintem mindenki nagyot fog nézni.
Várom a véleményeteket, jó olvasást!
xxRowena
Erre
a tettére egyetlen, tiszta érzésekből termett pillangó kel életre a hasamban,
és hevesen, tele tűzzel kezd el repkedni bennem. Lágyan, mégis határozottan
mozog, legyőzhetetlenül, elpusztíthatatlanul, kecsesen. Őszintén. Áthasít
rajtam, akárcsak a szél egy hideg, téli éjszakán. Átjár, mint egy bögre forró
tea egy didergős, őszi délután. Ahogy orrunk összeér, és tekintetünk
egybefonódik, érzem, hogy a kis pillangó leszáll. Mintha csak azt súgná, hogy
ne mozduljak. Hogy így tökéletes. Amint ujjait hosszú, a futástól csapzott
tincseim közé vezeti, meleg leheletével jólesően csiklandozza hideg bőrömet,
tudom, hogy igaza van. Tényleg tökéletes.
- Annyira hiányoztál. - súgja elmúló hangon, szemeit egy pillanatra összeszorítva.
- Nem is tudod mennyire fájt az, hogy elmentél. - "Mintha kiszakítottak volna egy darabot a lényemből." emlékszem vissza az egyetlen mondatra, ami hosszú ideig az egyetlen dolog volt, amit képes voltam kiejteni.
- Sajnálom. - rebegi a lelkét nyomó szót. Nem haragszom Rá. Teljesen üres vagyok. Mintha nem lennének érzéseim. Nem érzem, hogy szeretem, nem érzek dühöt vagy kínt. Csak hiány és nyugalom. Uralkodnak.
- Hol voltál? - megsimítom a tarkóját és az ott lévő apró fürtökben tartom a kezem, míg az Ő karjai a levegőben, még mindig a hajamban pihennek.
- Itt. - adja meg az elfojtott választ, ajkai szélét harapdálva. Látszik, hogy fél elmondani. Látszik, hogy történt valami.
- Nem baj. - mondom, mire értetlenül néz rám. - Nem baj, ha nem akarod elmondani.
- Tudnod kell. - sóhajtja és ellép tőlem. Mélyen beszívja a levegőt és szaggatottan fújja ki. - Nem akartalak elhagyni. Sem téged, sem a családom. Talán a sors iróniája, de minden Styles-sal kezdődött. A "baleset" előtt egy héttel apám elvitt sátorozni. Emlékszel? - bólintottam, ezért folytatta. - Akkor akart elmondani mindent. Este volt, sötét, ő pedig nem számított rá. Nem volt felkészülve. Ránk támadtak. Túlerőben voltak apám embereivel szemben. Az utolsó szava az volt, hogy "Fuss!" mielőtt Styles belevágta a kést. – rezzenéstlenül mered a padlóra, élesen lélegzik. El sem tudja képzelni mit éltem át Nélküle. Milyen volt úgy élni, hogy soha többé nem láthatom. Szinte áradt belőle a fájdalom.
- Annyira hiányoztál. - súgja elmúló hangon, szemeit egy pillanatra összeszorítva.
- Nem is tudod mennyire fájt az, hogy elmentél. - "Mintha kiszakítottak volna egy darabot a lényemből." emlékszem vissza az egyetlen mondatra, ami hosszú ideig az egyetlen dolog volt, amit képes voltam kiejteni.
- Sajnálom. - rebegi a lelkét nyomó szót. Nem haragszom Rá. Teljesen üres vagyok. Mintha nem lennének érzéseim. Nem érzem, hogy szeretem, nem érzek dühöt vagy kínt. Csak hiány és nyugalom. Uralkodnak.
- Hol voltál? - megsimítom a tarkóját és az ott lévő apró fürtökben tartom a kezem, míg az Ő karjai a levegőben, még mindig a hajamban pihennek.
- Itt. - adja meg az elfojtott választ, ajkai szélét harapdálva. Látszik, hogy fél elmondani. Látszik, hogy történt valami.
- Nem baj. - mondom, mire értetlenül néz rám. - Nem baj, ha nem akarod elmondani.
- Tudnod kell. - sóhajtja és ellép tőlem. Mélyen beszívja a levegőt és szaggatottan fújja ki. - Nem akartalak elhagyni. Sem téged, sem a családom. Talán a sors iróniája, de minden Styles-sal kezdődött. A "baleset" előtt egy héttel apám elvitt sátorozni. Emlékszel? - bólintottam, ezért folytatta. - Akkor akart elmondani mindent. Este volt, sötét, ő pedig nem számított rá. Nem volt felkészülve. Ránk támadtak. Túlerőben voltak apám embereivel szemben. Az utolsó szava az volt, hogy "Fuss!" mielőtt Styles belevágta a kést. – rezzenéstlenül mered a padlóra, élesen lélegzik. El sem tudja képzelni mit éltem át Nélküle. Milyen volt úgy élni, hogy soha többé nem láthatom. Szinte áradt belőle a fájdalom.
-
Harry....megölte az apádat? - nyelek nagyot a szavak között. Lehetetlen, hogy
valaki képes legyen ilyesmire. Még Harry sem.
- Ez volt a beavatása. Azzal, hogy megölte az ellenség főnökét tiszteletet szerzett a sajátjai között. – búgja fájdalmasan.
- Ez volt a beavatása. Azzal, hogy megölte az ellenség főnökét tiszteletet szerzett a sajátjai között. – búgja fájdalmasan.
-
Beavatás? Mi féle beavatás? És hogy
érted, hogy a "sajátjai"? - értetlenkedem óvatosan közeledve Hozzá.
Lassan nyújtom felé a kezem, homlokán végigsimítva, gyengéden emelem fel a
fejét. Arca meggyötört, nyomokban fekete foltok díszítik gyöngyöző bőrét.
- A szektája. Az MKTE. Mercilessly kill the enemies. (Könyörtelenül öld az ellenséget) – kimérten, megfontoltan ejti a szavakat, mintha csak bántani tudnának. Aprókat pislogok, hitetlenkedve rágcsálom alsó ajkamat. Harry megölt valakit. Hidegvérrel meggyilkolta Luke édesapját. Aki egy szekta vezére volt. Az az áldott jó ember, aki kislánykoromban a nyakában hordozott egy korántsem jó szervezet vezetője volt. Cikázó emlékek sora szakad fel belőlem, mindegyiken Robert mosolygós, gondtalan arcával. Ahogy a még kisfiú Luke és én ülünk egy-egy hintában a szülőházamtól nem messze lévő kis park végében, Robert pedig hátulról egyik kezével engem, a másikkal meg a méz szőke hajú Hemmo-t löki. Mikor a nevelőanyámat sürgős ügy miatt hívták be a munkahelyére, a nevelő apám pedig külföldön volt, és hozzájuk kellett mennem. Hatalmas szeretettel fogadott, egy nagy, piros nyalókát nyomott kezembe, pont olyat, mint a fiának és a két combjára ültetve olvasott nekünk esti mesét. Mindketten a mellkasára dőltünk és néha-néha egymásra pillantva, és összemosolyogva hallgattuk a történetét. Az embert, akit apám és nevelőapám helyett is apámnak tekintettem, Harry ölte meg. Az a szörnyeteg, akivel egy házban éltem.
- A szektája. Az MKTE. Mercilessly kill the enemies. (Könyörtelenül öld az ellenséget) – kimérten, megfontoltan ejti a szavakat, mintha csak bántani tudnának. Aprókat pislogok, hitetlenkedve rágcsálom alsó ajkamat. Harry megölt valakit. Hidegvérrel meggyilkolta Luke édesapját. Aki egy szekta vezére volt. Az az áldott jó ember, aki kislánykoromban a nyakában hordozott egy korántsem jó szervezet vezetője volt. Cikázó emlékek sora szakad fel belőlem, mindegyiken Robert mosolygós, gondtalan arcával. Ahogy a még kisfiú Luke és én ülünk egy-egy hintában a szülőházamtól nem messze lévő kis park végében, Robert pedig hátulról egyik kezével engem, a másikkal meg a méz szőke hajú Hemmo-t löki. Mikor a nevelőanyámat sürgős ügy miatt hívták be a munkahelyére, a nevelő apám pedig külföldön volt, és hozzájuk kellett mennem. Hatalmas szeretettel fogadott, egy nagy, piros nyalókát nyomott kezembe, pont olyat, mint a fiának és a két combjára ültetve olvasott nekünk esti mesét. Mindketten a mellkasára dőltünk és néha-néha egymásra pillantva, és összemosolyogva hallgattuk a történetét. Az embert, akit apám és nevelőapám helyett is apámnak tekintettem, Harry ölte meg. Az a szörnyeteg, akivel egy házban éltem.
-
Jól vagy? – súgja óvatosan Luke, mire megrázom a fejem. Nem vagyok jól. Ezek
szerint, Ő is ennek, szektának a tagja? A szektának, ami az apja halálért
felelős?
-
Te is…ennek a MKTA-nak a tagja vagy? – kérdezem érdes, számomra is meglepően
hideg hangon.
-
MKTE. És elméletileg igen. Beépültem Styles mellé, hogy minden lehetséges
információt kiadhassak. – feleli visszanyerve határozottságát és halvány
mosolyt görbítve, íves szája sarkába lép közelebb hozzám. Ujjait állam alá csúsztatja,
így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Sokkal fontosabb a büszkesége és a
férfiassága. Nem mutathatja magát sokáig gyengének. Még előttem sem. – Ez itt az
IR. International Resistance (Nemzetközi Ellenállás) központja. És én vagyok a
főnök. – íriszeit mélyen az enyémekbe fúrja, mintha csak így próbálná még jobban
közölni az érzéseit. Fél, hogy elítélem. Elítélem azokért, amiket most készül
elmondani. A múltjáért. Fél, hogy esetleg én fogok félni Tőle.
-
Nem félek. – fonom a nyaka köré a karom, hüvelykujjammal végigsimítok állkapcsán.
Most
már ajka mindkét széle fülig ér. – Elmondhatod. Nem számít mit tettél. Embert
öltél vagy drogot szedtél. Felőlem akár nyuszikat is nyúzhatsz. – elneveti
magát, fejét kicsit hátradönti, így szőke fürtjei a bőrömhöz érnek. Kiráz a
hideg. – De számomra mindig az a nyolcéves, méz szőke hajú, kék szemű kisfiú
maradsz. – rázom meg a fejem aprón, mire megvillantja tökéletes, fehér fogsorát
és cuppanós puszit nyom az orrom hegyére. – Bár a hajad kissé bebarnult és már
távolról sem vagy nyolcéves… - lépdelek hátrébb incselkedően húzogatva a
vállamat. Elvigyorodik. Kezeit maga elé teszi és ujjait fel-le emelgetve
közeledik felém.
-
Ne merészeld! – nézek rá összehúzott szemekkel, automatikus védekező pózba
vágva magam. Felröhög, szemöldökét gonoszul húzogatva jön még pár lépést, hogy
teljesen a falhoz szoruljak. Könyörtelenül veti rám magát. Ott csikiz, ahol
csak ér. Össze-vissza húzódok a nevetéstől, ide-oda dőlök, míg Ő egy percre sem
hagyja abba. Érzem az ágy peremét a
lábam mögött, egy pillanattal később pedig már a hátam alatt. Abbahagyja. Eddig
cikázó ujjaival most erősen tartja a derekam, ahogy nagyokat sóhajtva kapkodom
a levegőt. Térdével támaszkodik az ágy szélében, szeme szinte sugárzik.
-
Aliana Caden. – húzza föl egyik kezét az arcomhoz és gyengéden megcirógatja.
-
Luke Robert Hemmings. – mondom ki tökéletes nevét. Robert tovább él benne.
Minden mozdulatában. De ami a legfontosabb, a szívében. Tenyerem a mellkasára
téved, majd onnan föl a tarkójára. Két oldalról beletúrok a hajába, felemelkedem
a puha lepedőről, míg ezzel egy időben feláll. Egymás tekintetét kutatva, Ő átölel,
én pedig fejbőrét simogatom. Lassan közelít, fejét óvatosan, alig észrevehetően
fordítja oldalra. Hol a szememre, hol ajkaimra pillant. A szívem hevesen kezd
kalapálni, ahogy egyre szünteti a köztünk lévő távolságot. Már csak centik
választanak el Tőle, de elhúzódóm és vigyorogva szökkenek a tolóajtó felé.
-
Szeretném látni a helyet. – biccentek magam mögé vidáman, de megrázza a fejét
és elhúzza a száját.
-
Van még valami, amit tudnod kell. – mondja kissé idegesen. Lehervad az előbbi boldogságom
és várakozón nézek Rá.
Jujj, nagyon jo lett. Karpotoltal a varakozas miatt. Fantasztikusan csodas *.*
VálaszTörlésSok sikert a felvetelidhez. Varom a kovit :)
Ismerős a helyzet. Én is nagyon sokat tanulok, hogy félévkor jó jegyeim legyenek, na meg a felvételi is sikerüljön.
VálaszTörlésA rész pedig elképesztően jó lett. Úgy, mint a többi. Tehetséged van hozzá.;)
Sok sikert a felvételihez. ;)
Egyszerűen nagyszerűek a részek, amiket hozol! Imádom az írásodat, nagyon tehetséges vagy! :)
VálaszTörlésÉn is sok sikert kívánok a felvételidhez! ;)
Uuuuu kibaszott jo ���� koviiiiiit!!!!!? :D
VálaszTörlésDrága Szerkesztő!
VálaszTörlésKészen van a kritikád! :) http://daretodreamcriticism.blogspot.hu/2014/11/kritika-fantasy-girl.html
Nagyon jó. Kövi rész mikor lesz??? :)
VálaszTörlésSzia! Mikor lesz kövi rész?????????
VálaszTörlés